Bárczay János Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

,,Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam...,,

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Honlap Öregdiákok

Öregdiákok

Nyomtatás

ISKOLÁNK VÉGZETT TANULÓI

1947-2017

 

1947.

Adorján József, Andrejkovics Barna, Árva István, Baffi Béla, Balázs Gyula, Bodnár Imre, Budai József, Cseh Antal, Demkó Ferenc, Dobos István, Dudás Béla, Dudás Máté, Fodor Imre, Gatgéber József, Gömöri Barna, Görcsös László, Hornyák József, Hunyor József, Ivancsó László, Ivancsó Pál, Kertész József, Képes János, Kovács Tamás, Köteles Tamás, Köteles János, Kurovics Béla, Lipták Imre, Majzik János, Makranczi József, Molnár Bertalan, Plaszkó József, Sándor Mihály, Szabó Sándor, Tóth István, Veres József



1948.

Bogdányi Imre, Bárány István, Fehér Imre, Ferenczi Simon, Hajas János, Kramcsák Emil, Mátyás Géza, Maszler József, Mikola András, Sesszták Pál, Simon Sándor, Sipos Árpád, Soltész Imre, Szabó Árpád, Szemán Barna, Szűcs Nándor, Takács Imre, Takács János, Tóth Géza, Urbán András, Varga István



1949.

Batykai István, Budai László, Buszlai Béla, Fieder Kálmán, Husztek János, Jacenkó József, Juhász János, Kardos Sándor, Kis János, Loós Béla, Kóta Ferenc, Majoros Albert, Majoros Bálint, ifj. Majoros József, Pataki András, Petró József, Popják András, Popják Géza, Petró András, Soltész László, Szalipszki Elemér, Szemán Barnabás, Tallár Miklós

Árvai József, Bényei Mária, Dankó Katalin, Domonik László, Drotár Klára, Erdősi István, Firmánszky András, Firmánszky Erzsébet, Horász Lajos, Kenyeres Emil, Kertész János, Király Ferenc, Kocsis István, Kőfalvi János, Kőfalvi Irén, Kovács György, Kovaliczki Judit, Kozma Lenke, Kristóf Lajos, Laczkó Tibor, Lencsés Éva, Letrich Lajos, Lipusz Miklós, Mercz József, Magyar Mihály, Molnár György, Molnár László, Neuschel Károly, Nagy László, Nemes Balázs, Nyárádi Ferenc, Pecsenye András, Porcshalmi Endre, Putnoki Nagy István, Radeczki Albert, Randli Erzsébet, Sotkó Ernő, Szimcsák Gyula, Szulics József, Takács József, Telegdi Janka, Záhonyi István, Zeher Ferenc, Szabó Magda, Marcega Márton Bacsó Borbála, Encsi Vera, Kelemen Mária, Kertész Magda, Lipusz Jolán, Méder Ilona, Miki Mária, Péter Piroska, Sváb Ilona, Tomcsányi Klára, Túróczi Ilona



1950.

Gulybán József, Holló László, Joób Fancsali Tamás Albert, Kedves Zoltán, Kerekes Andor, Kubyzi István, Molnár Ilona, Müller Károly János, Pecsenye András, Pemiás Géza, Spóner Sándor Ödön Antal, Szabolcsi László, Szemán István, Varga Judit, Varga Zoltán

Ács Katalin, Bálint Ilona, Csizmár Gizella, Dudás Erzsébet, Eperjesi Zsuzsa, Jaczenkó Margit, Kis Piroska, Kovács Róza, Kovács Mária, Matisz Margit, Molnár Éva, Majoros Klára, Plaszkó Klára, Popják Piroska, Pelles Borbála, Péter Borbála, Pataki Jolán, Péderi Margit, Reich Mária, Sándor Julianna, Szeleczki Erzsébet, Stefanovics Ilona, Sedlák Erzsébet, Tátrai Mária, Tőzsér Erzsébet, Túrcsányi Mária, Kovács Ilona, Rivnyák Erzsébet, Újfalusi Margit



1951.

Benke László, Demjén Gyula, Draskóczi Bertalan, Firmánszki Júlia, Fehér János, Gintner József, Kovács János, Pauer Olivér, Schmindt László, Szabados György, Szabó Lajos, Szél István, Szurdán Klára, Vracsik Margit


 

1952.

Azari Bertalan, Balla László, Balika Sándor, Baka Erzsébet, Beias Teréz, Brunner Borbála, Buzás Piroska, Czikó Zoltán, Firtkó Erzsébet, Fakai László, Gál Béla, Glózy Márta, Horányszki Erzsébet, Kardos Gyula, Kamanóczki László; Kavalecz Barna, Kovács Mária, Kovács Zoltán, Lehárt Piroska, Lórincz József, Majoros László, Nagypál Jolán, Némethy István, Szabó Ilona, Szenék Margit, Szunyogh János, Várhegyi Béla


 

1953.

Bodnár Barna, Csap István, Dudics Piroska, Dusza Tibor, Farkas Piroska, Hidasi Barna, Horánszki Éva, Janoczkó János, Kaesur Ilona, Kapuvári Irén, Kertész Levente, Kovács Borbála, Krakkai Béla, Lipusz Lajos, Makatura Lajos, Makranczi Sándor, Nagy László, Tirpák Endre, Tóth Julianna, Túrós Ilona, Tóth Ferenc, Valyik Júlia, Vancza Béla, Varró Mária, Veress Ilona, Vigh György, Visnyai József, Zádori Katalin


 

1954.

Bakos Piroska, Balogh János, Békési Gyula, Bíró Sámuel, Bohács Júlia, Czinke Etelka, Dusza Etelka, Gere Tibor, Gergely István, Hajdú Emma, Hortobágyi Ilona, Horváth Ilona, Horváth Imre, Juhász Teréz, Kocsis Éva, Kundrát Irén, Lénárt József, Merész József, Pápai László, Rozgonyi Éva, Slezsák Ilona, Tari Erzsébet, Tarnóczy András, Tarnóczi Balázs, Vajtó Tibor, Varga Ferenc



1955.

 

Baski Zsuzsanna, Bánfai Mihály, Béres László, Czabala László, Csepregi József, Farkas Margit, Galuska Mihály, Gál Sarolta, Hegyközi Piroska, K. Hogya János, Ilosvai István, Kamenyiczki Lajos, Kopcsik Béla, Kovács Ida, Kovács Julianna, Lenkei Éva, Magyar Jolán, Markó Zoltán, Pócsi Márton, Ruzsbánszki János, Sedenszki István, Szaniszló Bálint, Tóth Imre, Valk Sándor.


 

1956.

Babinyecz Borbála, Bakti Sarolta, Bartha Magdolna, Bodor Ilona, Dojcsák Ilona, Fedor Mária, Fodor Mária, Füzi Lenke, Gellér Klára, Herbák Irén, Kovács Ilona, Koós Klára, Lénárt Erzsébet, Márkus Margit, Mérai Mária, Rádeczki Margit, Rácz Ilona, Seres Etelka, Szlavikószki Ilona, Tóth Klára

Abrankó József, Butella Mihály, Deák Mihály, Fehér István, Gergely István, Hajdú Pál, Isóczki Tibor, Kiss István, Kucsma Béla, Lippai János, Mértus János, Miklós Dénes, Müller Károly, Nagy László, Novák László, Sümegi József, Szanberer Ferenc, Szőke Barna, Mádi Kálmán, Hallók Dénes, Hármi Ferenc, Nagy Benedek, Kövér László, Thomán Attila, Szalai Mihály, Takács András


 

1957.

Balogh Géza, Balogh Lajos, Batykó Imre, Boros József, Breitenbach István, Forgács Dénes, Gáti Sándor, Halas Mihály, Karmanóczky László, Kánóczky Emil, Koleszár József, Kretovics Sándor, Livján József, Majoros Elek, Makó József, Nagy István, Nemesi István, Németh Géza János, Simon József, Siska József, Sütő Imre, Szilágyi Károly, Szutorcsik János, Tirpák János, Turnyánszki Ferenc, Varholik Géza


 

1958.

Balázsovich Dóra, Barna István, Bujdos Katalin, Danyi Erzsébet, Doros János, Gombos Zoltán, Gutper László, Hajdú Lajos, Jávorszki Géza, Kiss Zoltán, Kovács Árpád, Krámmer Olga, Kucsma Erzsébet, Lefler Ilona, Makovics Izabella, Markó István, Molnár Ilona, Nikházy Imre, Orosz Erzsébet, Orosz Ferenc, Rozgonyi Éva, Szabó Mihály, Szondi Terézia, Szokol Ferenc, Sz. Tóth Ilona, Tátrai Katalin, Völgyesi István

Budai Ferenc, Dororsi Sándor, Horváth István, Karóczkay György, Kodor Lajos, Krózser János, Márkus Barnabás, Mihályi Árpád, Nagy Bertalan, Nagyházi Gyula, Novák József, Orosz Sándor, Pásztor István, Puskás József, Rakóczki József, Sántha Ede, Seszták Bertalan, Szabó József, Szecskás Barnabás, Verbóczki József


 

1959.

Árva János, Bacsó Borbála, Bártfai János, Ésik Irén, Fedor Mária, Ipacs Erzsébet, Kovács Klára, Márton Ida, Szabó József, Szarka Emil, Téglás István, Tószegi Jolán


 

1960.

Berta József, Bíró József, Bodnár Ferenc, Elek Gábor, Engi Sándor, Hegedűs Ödön, Jónás Dénes, Kecskés Pál, Kelemen István, Kiss Géza, Repószki János, Sántha Aladár, Sipos Bertalan, Sóhajda László, Szabó Géza, Szabó Mihály, Szabó Sándor, Szakács András, Szilágyi József, Takács Mihály, Tóth László, Török Gábor, Varró János, Vasas László, Zupkó János

Bacsó Béla, Bajnát József, Barta Ferenc, Barzsó Bertalan, Bodnár Imre, Firbala bertalan, Jobbágy László, Kerekes Gyula, Kerékgyártó László, Kiss János, Krakkai Bertalan, Lapis Gyula Balázs, Lapis Miklós, Nagy Béla István, Párnahaj József, Pekár Béla, Pisák István Tibor, Puskás István, Rácz Imre, Rákosi László István, Sivák Dénes, Szádvári Gyula, Szoták Andor, Szűcs Bálint István


 

1961.

Ádám Sándor, Balogh Albert, Bodnár Gábor, Cövek István, Dankó István, Enák Márton, Fehér József, Fijnák Tibor, Fodor János, Horcsarik István, Horkai János, Kiss Tóth László, Kóródi Lajos, Kovács Imre, G. Lapostyán József, Nagy Pál András, Nagy Lajos József, Petró István, Sárosi Tibor, Stefán János, Szilasi Lajos, Tóth István, Tanyica Sándor, Árva János, Szicska Emil


 

1962.

Bene István, Bényei Gyula, Doros Antal, Drótár László, Fazekas János, Fazekas Mihály, Fehér Gyula, Gergely László, Hoda Elemér, Homovics János, Kecskés László, Király Zoltán, Mihalkó Albert, Novák József, Orosz Béla, Pocsai Zoltán, Prokai Rudolf, Sajgó Pál, Sasvári Szilárd, Szalontai Béla, Tasnádi József, Tószegi László, Tóth András, Tóth Pál, Cs. Túróczy János, Varga István, Váradi Zoltán

Barta József, Bíró József, Bodnár Ferenc, Elek Sándor, Hegedűs Ödön, Jónás Dénes, Kecskés Pál, Kelemen István, Kiss Géza, Lakatos Árpád, Marsalkó István, Repovszki János, Sánta Aladár, Sánta Dénes, Sipos Bertalan, Suhajda László, Szabó Géza, Szabó Mihály, Szabó Sándor, Szakács András, Szilágyi József, Tamás Mihály, Tompa Sándor, Tóth László, Török Gábor, Vazsó János, Vasas László, Zupkó János


 

1963.

Belovecz József, Csiki Ferenc, Farkas István, Fekszi Borbála, Isóczki Lajos, Ivancsó József, Jaczkó Piroska, Jávorszky József, Kállay Irén, Kertész Pál, Kondás Sándor, Kovács Miklós, Makranczi Béla, Maticsek László, Moha János, Müller József, Nagy István, Osztroganácz László, Paray Mária, Répási István, Sándor Endre, Tóth László, Zakály Sándor


 

1964.

Bauer Veronika, Bárdos Vera Mária, Bényei Gábor, Czagány György Miklós, Csepreghy András, Danyikó László, Durbák Tibor, Enyedi József, Fényes Béla János, Galajda Imre, Jaczenkó Lajos, Juhos András, Képes Piroska, Kiss Margit, Kiss Tóth László, Kmeczkó Éva Anna, Kobza Erzsébet, Kovács Károly, Lengyel János, Matyi Mária Magdolna, Mátrai János József, Mesteller Tibor, Obbágy András, Papp László János, Petró János Gábor, Simon Imre, Nagy Sipos István, Sotkó János Imre, Szabó Borbála Magdolna, Szabó László, Szulics Imre, Tóth Piroska, Trombitás Erzsébet


 

1965.

Bálint Attila, Becs Lajos, Bodnár Géza, Bodó Éva, Broda Lajos, Darab László, Demkó István, Fekszi Ottó, Gyulai János, Halász Lajos, Ivancsó János, Kecskés Gábor, Keresztes Lajos, Magyar János, Mercz Éva, Mogyoróssy Valéria, Németh Bertalan, Papp Ferenc, Pataki László, Szabadka Tibor, Széll József, Szúke András, Sztankovics Lajos, Török Zoltán, Turányi István, Túróczy Károly, Varga László

Bártfai László, Egyed Sándor, Erdődi János, Fehér János, Gaál Antal, Géczi József, Géra Barnabás, Götz Antal, Horváth Borbála, Iván István, Jancsó Gábor, Juhász Irén, Kelemen Péter, Kereki Dezső, Keresztesi István, Kristóf Mária, Kővári Katalin, Lehóczki Ferenc, Majoros Jolán, Mohácsi János, Móré Pálné, Nagy Sándor, Pajkos Gyula, Pásztor Mihály, Sárközi József, Sebestyén György, Smajda János, Soltész Gábor, Szabolcsik Imre, Szabó Géza, Székely Gusztáv, Smetta György, Tamási Istvánné, Tompa György, Téglás István, Vaskó Imre, Várhegyi Viola, Váradi Zoltán, Zsebesi Bertalan, ifj. Zsíros József, Szatmári István, Havanyec Miklós, Kúti Nedre, Danyin József, Balla Erzsébet

Balla Eerzsébet, Bártfai Pál, Bodnár Erzsébet, Bodnár István, Bodnár Gábor, Csendi Barna, Deák Béla, Demkó József, Espák Márton, Ferencsik János, Fekete János, Gutper János, Gyökér Dezső, Iván József, Kelemen Gizella, Kiss Gyula, Kovács János, Kömöndi Erzsébet, Kömöndi István, Lengyel János, Lukács Bertalan, Magyari Imréné, Majoros Albert, Nagy László, Pallai Nándor, Pitenyák József, Rusznyák János, Sipos Bertalan, Szabó László, Szabó jános, Szemán Endre, Szigeti László, Szuhai István, Takács József, Tilimon Erzsébet, Tóth Dezső, Tóth István, Ungvári László, Üveges László, Tardi Istvánné, Fodor Pál


 

1966.

Belovecz Béla, Béres István, Bodnár Veronika, Boruzs Gyula, Gecs Dezső, György Ilona, Hetzi Zsuszanna, Jaczó Erzsébet, Juhász László, Kassai Erzsébet, Kondi János, Koscsó Tamás, Mecz János, Mészáros László, Nagy Károly, Nagy Péter, Orosz Erzsébet, Pellles László, Plaszkó István, Schubert István, Szabó Piroska, Szénégető Margit, Tóth Lajos, Újj István

Bártfai László, Dsupin József, Egyed Sándor, Erdődi János, Fehér János, Gaál Antal, Géczi József, Géra Barnabás, Gőtz Antal, Havanyecz Miklós, Iván István, Jancsó Gábor, Juhász Irén, Kelemen Péter, Kereki Dezső, Keresztesi István, Kővári Katalin, Lehóczki Ferenc, Majoros Jolán, Mohácsi János, Móré Pálné, Nagy Sándor, Pajkos Gyula, Pásztor Mihály, Sárközi József, Sebestyén Gyösgy, Svajda János, Soltész Gábor, Szabolcsik Imre, Székely Gusztáv, Tamási Istvánné, Téglás István, Tompa György, Vaskó Imre, Váradi Zoltán, Várhegyi Viola, Zsebesi Bertalan, ifj. Zsíros József


 

1967.

Bodnár László, Borza István, Butykai Ilona, Császár Géza, Csordás Valéria, Gyöngyösi Béla, Gubás Miklós, Hadházi István, Hogya Béla, Ignácz Imre, Kéri Gizella Mária, Kliska Magdolna, Koscsó Éva Jolán, Kovács István, Kovács Sándor Bertalan, Lapis Miklós, Lemperger István, Lovas Imre, Majdanics János, Matyik József, Markovics Gyula, Merc Teréz, Mezei Albert, Molnár István László, Pájer Ferenc, Rónyai Lajos, Szabó Miklós, Szemán Béla, Tóth Lajos, Vadász Éva, Varkoly Margit, Vitányi Lajos, Zsebesi Imre, Csáki György, Tóth Pál Sándor

Aros Károly, Besenyei István János, Bikki János, Csákfalvi Sándor, Feczkó Sándor, Gál Károly, Gönczi Béla, Gulyás László, Gyurics Gábor András, Iglói József, Ignácz János, Hele Imre, Kiss Márton Géza, Molemkó Gábor, Kovács Pál, Kuzder Lukács, Lengyel László, Medve Imre, Nagy József, Orosz József Mátyás, Pataki István Sándor, Pintér István József, Ronyecz Gyula, Sipos Zoltán, Szabó András, Szabó Béla, Szalmás Béla, Szabó György, Szoták Gyula, Varga Béla, Virágos Lajos

Balla Istvánné, Bodnár Balázs, Cziáki Ferenc, Csáki Bertalan, Cserhalmi Ottóné, Elek Gábor, Fehér Miklós, Fodor József, Galuska József, Géczi Mária, Hegyes Lajos, Horváth Miklós, Hunyadi Katalin, Iván Józsefné, Kelemen István, Kelemen János, Koleszár József, Koleszár Ferenc, Kondor Sándor, Kovács Pál, Marosvölgyi János, Méhi Tibor, Minarcsik András, Molnár Ernő, Müller Mihály, Oláh József, Orosz Zoltán, Polescsák Piroska, Petró István, Steher József, Soltész Rudolf, Szabó Zoltán, Szigeti Lászlóné, Takács Sándor, Tóth Lajos


 

1968.

Bagó László, Bekő István, Berta Balázs, Berencsi Dezső, Béres Imre, Bodó Ilona, Czikó Irén, Csáki Balázs, Devera Mária, Gyulai Erzsébet, Hazadi Gyula, Jacsman László, Molnár József, Mudriczki Emil, Neszádeli Gyula, Pásztor Bertalan, Spisák József, Szakál Sándor, Szaniszló János, Szegedi Imre, Szendrei András, Szucskó János, K. Tóth Zoltán, Varga Zsuzsanna, Zádori Piroska, Bak Béla, Bártfai Zoltán, Buda Sándor, Burkus Barnabás, Dancs János, Hetzi János, K. Hogya Tibor, Horváth István, Kovács Sándor, Lengyel László, Ligeti Sándor, Papp Sándor, Pálinkás Miklós, Pirint András, Pintér Sándor, Pető Imre, Putnoki Nagy Zsolt, Szabó Lajos, Tahy József, Tari Pál, Tóth István Sándor, Tóth József, Závoczki János, Zupkó István

Bacsó Béla, Burkus József, Boros József, Braunn Ferenc, Buriszda Emma, Deák Ferenc, Fürjész István, Gajdos Imre, Horánszki János, Horváth István, Kiss Imre, Kiss Erzsébet, Kovács Lajos, Kovács József, Koklucz Imre, Kopcsó Istvánné, Komjáthy István, Mató István, Molnár István, Orosz Pál, Pirint Imre, Párnahaj József, Polyefkó István, Prokop József, Rácz István, Riczu László, Sánta Dániel, Simon István, Szekeres József, Szilágyi Géza, Szilágyi Kálmán, Túrós István, Vajtó Miklós, Veréb Lajos, Vida Vilmos, Lagsag László, Dán Péter, Espák Márton, Harsányi Béla, Kecskés Zoltán, Túróczi János, Kovács Árpád, Salup Gizella, Nagy Emilné, Trombítás Géza, Szigeti László

Balogh Zsigmond, Baksai István, Barakonyi Ferenc, Batta Zoltán, Berecz Imréné, Bernáth Sándor, Bóna Gyula, Boros János, Doktor Gyuláné, Gallai Pál, Holló Lászlóné, Karászi Andor, Kotoknai Ferencné, Kiss Tibor, Koskovits István, Lapis András, Lemesánszki Lajos, Makranczi Ágoston, Mudri Imre, Nagy Béla, Nagy Gábor, Nagyházi István, Dnyakó János, Pirigyi Béla, Pleszkó József, Pácsek István, Szabó Erzsébet, Tiser László, Tompa László, Tompa Zoltán, Veres Istvánné, Viszlai Gábor, D. Mató István, Rencsisovszki József, Hudák István, Gergely József, Varga Ilona Zsuzsanna, Papp Gábor, Batta Zoltánné, Hudicsius György, Hudicsius Györgyné, Széll Sándorné, Hegyi Miklós, Salap Gizella, Frigyik László

Balogh Jolán, Barati Lajos, Bartos István, Beller József, Bollók Imre, Deák Erzsébet, Encsi Istvánné, Gaskó Istvánné, Gazdóf Ilona, Jobbágy Tamás, Karafa Klára, Kis József, Kovács Gizella, László Józsefné, Lukács Lajos, Nagy Emilné, Nagy László, Nagy Lászlóné, Négyesi Márton, Németh Eszter, Pócsi András, Puskás Zoltán, Rencsisovszki József, Simon Józsefné, Siska Tibor, Szabó Éva, Tóth Istvánné, Tóth Pál, Vincze János, Kecskés Zoltán


 

1969.

Antal Károly, Belovecz István, Béres István, Bodnár Emil Árpád, Buchalter Sándor, Czap András, Csató József, Csorba Sándor, Drencsényi József Zoltán, Dombóvári Sándor, Eremiás József, Frankó Sándor, Hubay József Dániel, Kiss László, Kmeczkó Mária Terézia, Komenda László, Merva László Ferenc, Molnár Zsuzsanna, Németh György Sándor, Orosz József, Petrik Ilona, Pintér István, Pikter István, Sebe István, Szabó József Dániel, Szaniszló Mihály János, Szász Béla, Széles Gyula

Bán István, Bárány László, Béres László, Bíró Zoltán Pál, Bodó Barnabás, Bukta Miklós, Burkus Balázs, Emődi Sándor, Gremspergel János, Hernádi Péter, Komjáti Ferenc, Kovács József, Magyar János, Makkai András, Máté Imre, Mátyás László, Merényi Gyula, Nagy Gyula Ernő, Németh József, Ördög Jakab, Palla Ferenc, Rozgonyi István, Sivák János, Szabó József, Szendrei András, Szűk László András


 

1970.

Angyal Jenő, Baktai János, Béres László, Bogárdi Ferenc, Burián László, Csillik György, Fodor Tibor, Guti József, Horváth László, Hulyák István, Husztek Erzsébet, Imri Gyula, Iván János, Kapítány József, Lázár Péter, Molnár István, Páricsi János, Péntek Marianna, Radeczky Attila, Rácz Irén, Szalay Vilmos, Tamás Gyula, Tóth Mária, Török Sándor, Veréb András, Zsitnyár Sándor

Béres Attila, Bodnár István, Die Miklós, Endrész Deme Ágoston, Ferencz István, Fónagy István, Galán György, Galyas József, Gáll Sándor Jenő, Holdonner János, Kiss István, Kiss Tibor, Kocsis Margit, Koncsol Ernő, Kormos Gizella, Kovács László, Molnár Miklós, Mrekva János, Nagy József Zsolt, Peti József, Rakaczki József, Sebők István, Sedlák Lajos, Sinka Bernadette, Szekeres János, Zsarnai Piroska

Ákos Béla, Borka Erzsébet, Cserpák Margit, Dobi Éva, Drótos István, Gondor Ernő, Kupecz András, Miskolci Brigitta, Novodomszki István, Pozsgai Jolán, Simon Eszter, Subert Vilmos, Szilágyi Gyula, Szendrei Barnabás, Varga Mária, Gáll Mária, Gergely Imre, Orosz Mihály, Ozsváth Zoltán, Umhauser Mária, Ványi Erzsébet, Varga Attila

Baji Sándor, Bartha Julianna, Drotfi Miklós, Ducza János, Encsi Andrásné, Fük Zoltán, Gecse József, Kondor László, Kaács József, Lengyel András, Mihály János, Molnár István, Meroncsik Barnabás, Orosz Bálint, Popovics Imre, Rencsisovszki József, Sváb Béláné, Szeles András, Tarr Józsefné, Tassi István, Tóth Sándor, Újvári Anna, Szabó Géza


 

1971.

Ács Tibor, Boda László, Czikó Benjamin, Csillik Péter, Czingula Sándor, Dancs József, Drótos Zoltán, Dudás Miklós, Fehér Anna, Feledy Erika, Gyöngyösi Endre, Hegedűs Ferenc, Hornyik Éva, Kapalló István, Kiss Jolán, Kovács József, Kun Veronika, Marczi János, Montvajszki László, Nyári István, Nyeste Katalin, Olexa István, Rátkai Lajos, Ríz János, Sári Győző, Soltész Tibor, Spisák Erzsébet, Szabó Piroska, Túróczi József, Veisz János

Aradi László, Bán János, Goda László, Himer Márton, Horváth Sándor, Kocsi János, Kolozsi Zsuzsanna, Veres Tibor

Bartha Julianna, Csanádi Sándor, Gulyás László, Gulyás István, Kaulics Máté, Kárpáti Julianna, Klezsó Sándor, Lökös Béla, Makranczi József, Merczel István, Nagy András, Nagy Irén, Papp György, Posta Sándor, Sallai Lajos, Szabados Valéria, Tóth András, Vajtó István, Vincze József, Zsiga István, Zsupornyó Bálint


 

1972.

Balogh Piroska, Berzeviczi Ilona, Czeglédi Dezső, Cseh Antal, Dövényi Nagy János, Feledi László, Géra Barna, Gesztelyi János, Gönczi József, Gyebnár János, Györfi Erzsébet, Hommoróczki István, Jászay László, Kerchner István, Kéri Géza, Komlóssy Sándor, Lengyel András, Lisóczki József, Menyhért Zoltán, Munkácsi Erzsébet, Németh István, Nyitrai Dóra, Orbán Béla, Oszlánczi János, Sárközi Sándor, Sárosi Gyula, Szoboszlai János, Szűcs Ágnes, Tóth Miklós, Tóth Tamás, Trembóczky István, Üveges Béla, Vanyó Géza, Varga Géza, Varga Zsuzsanna

Bajusz Zoltán, Balogh László, Benedek Imréné, Bodnár Ilona, Gresák István, Gresák Istvánné, Kádár Lajos, Kerezsi Zoltán, Majoros József, Mészáros Miklósné, Molnár Ferenc, Sivák Zoltán, Somosi Béláné, Szabó István, Szerdi Margit, Topleszky Klára, Tóth János

Cséplős István, Dam Valéria, Drótos Margit, Hornyák Ibolya, Kovács Erzsébet, Kozma Eszter, Misuta Gyöngyi, Szoják István, Tasi Borbála, Urbán Ferenc


 

1973.

Badi István, Boczán Tibor, Bonczi János, Borsós Katalin, Bajsz István, Boros Gábor, Czihai György, Czuda József, Cselényi András, Eördögh István, Éles Béla, Farkas Győző, Ferencz Sándor, Gyuricza Balázs, Horváth Gábor, Ignácz István, Johan Béla, Jordán István, Juhász János, Kéri László, Koncsos István, Kondás Erzsébet, Kozák Borbála, Kovács László, Kleszó István, Lengyel János, Lengyel József, Lovász Ferenc, Majoros Ida, Molnár István, Német Lajos, Onda Olga Mária, Papp István Miklós, Pócs András, Pócs Eszter Piroska, Rajze István, Rudolf Mária, Sándor Endre, Simon Béla, Szendrey Lajos, Tóth Elek László, Tóth Erzsébet, Cserpák Margit, Czirják Imre

Batta Antal, Czipó Tibor, Daragó Sándor, Fecsó István, Gaál László, Herman István, Hudák Erzsébet, Kazai Ferenc, Kiss István, Nyerges Éva, Petri Tibor, Sebők Ágnes, Slisz József, Szabó Irén, Székely Jolán, Szendrei János, Tompa Sándor, Varga Béla, Pázmándi Márton


 

1974.

Boczán Tibor, Csősz Ferenc, Danyíkó Ilona, Dudás István, Erős András, Furmann Edit, Hornyák János, Horváth Attila, Képes László, Kiss János, Kiss József, Kocsis László, Kovács Béla, Lukály István, Miklósi András, Molnár István, Molnár Márton, Oláh Zoltán, Olejnyik Ottó, Orosz László, Pocsai János, Puzsa Imre, Simon Béla, Somogyvári József, Szakács János, Szekeres Pál, Tóth István, Túróczy György, Varga Sándor, Veres Ferenc, Zsóka István

Bodnár Ferenc, Csehi András, Hegedűs Márta, Kósa József Gyula, Kiss Erzsébet, Kristóf Bertalan, Kurmai Árpád, Molnár Éva Tünde, Orosz László, Pocsik Julianna, Rónai Katalin, Jedlán Valéria, Stefán József, Vadászi Ferenc, Zsíros Mária, Jordos László

Antal Tibor, Aradi László, Balla János, Bányász József, Boros József, Budai István, Gruz Lajos, Halász József, Himer Márton, Hornyák Sándor, Ivancsó Éva, Jancsó Lajos, Juhász Sándor, Kelemen István, Kertész József, Kiss Ferenc, Kolozsi Zsuzsanna, Kóczai József, Kovács Gyula, Kovács József, Luterán János, Medve János, Miszlai József, Pócs László, Rák István, Rák Istvánné, Rőczei Béla, Simon Béla, Sontra Pál, Stuhán Gyula, Tóth Istvánné, Tóth József, Vasas László, Závoczki Imre


 

1975.

Baráth László, Biró Annamária, Biró Ferenc, Bezzegh Imre, Bográdi Béla, Csurilla Róbert, Durbák Attila, Fodor Magdolna, Fodor Béla, Frikker György, Fügedi István, Gyeszát Tibor, Horváth Sándor, Keresztesi József, Kiss Ilona, Kesgergely Ferenc, Kóródi Ágnes, Kovács Judit, Liga István, Lipcsei Irén, Mátyus Balázs, Mészáros Péter, Molnár Mária, Nagy Zoltán, Nebusz János, Paksy Zoltán, Pribula Sándor, Salamon Miklós, Simkó András, Simon István, Szántó Ferenc, Tóth János, Tóth Sándor, Vajtó András, Varkoly Ferenc, Vaskó Éva Klára, Veres Gábor, Becse Tamás.

Danyikó Ilona, Fülep András, Hollókői Béla, Hrizsán Erzsébet, Muszka Krisztina, Pisák György, Ráski Mária Valéria, Styán János, Svak István, Szilágyi András, Pozsgai Éva, Sáfrányos Éva, Mata Anna.

Apjok János, Battó Bertalan, Baranyi Mária, Bódi Ferenc, Brodai István, Bukta Pál, Butykai Valéria, Fejes Lászlóné, Fodor Gézáné, Gergely Sándorné, Gombos Elek, Marian János, Melegh Miklós, Nagy Béláné, Oláh Sándorné, Ritó István, Subert Vilmos, Stefanik Julianna, Taari Borbála, Üveges Ágnes, Wolcz Márton.


 

1976.

Azari László, Bernáth Tibor, Becse László, Boros József, Burkus Imre, Burkus Katalin, Cserjési Géza, Csizmadia Dénes, Fésűs Béla, Filep László, Fürjés László, Gulyás Imre,

Gyöngyösi István, Hajdú József, Hallók László, Henczel Ilona, Horváth Tibor, Illés Imre, Jeney István, Karászi László, Krakkai Ottó, Kuti Gabriella, Kapis József, Magyar József, Menyhért Zsuzsanna, Nagy Bertalan, Orosz István, Ocsenás János, Pecsenye Barna, Perge Sándor, Rémiás Barnabás, Réz Sándor, Szabó Károly, Szabolcsi Ferenc, Tabacskó Ilona.

Ambrus Ferenc, Ambrus Lajos, Bodnár Katalin, Csuhaj Istvánné, Doboczi Károly, Erzsók István, Hajkó Sándor, Halász József, Hriskó Sándorné, Hudák Erzsébet, Hudák Lajosné, Kabai Zoltán, kádár Dénesné, Kohjanhonsthi Tibor, Kovács Géza, Kövey László János, Magyar János, Nagy Sándorné, Sirgely Józsefné, Szabó Irén, Szendrei János, Toperczer László, Vaszill Bertalan, Vaszil József, Zupkó István.

Bartalov István, Banek István, Dányi Piroska, Hozsányi Károly, Juhász Béla János, Láng Sándor, Nagy Mária, Okos Lajos, Paulikovi Mária, Sziránszki Éva, Tarnóczy Margit, Urbán Borbála.


 

1977.

Bódi Etelka, Bodnár Zoltán, Csikász Csaba, Czél Ida Gyöngyi, Czibrik István, Fazekas János István, Ferenczy András Iván, Géczi Szidónia, Cégény Olga Ibolya, Hankóczi Bertalan, Hédervári Anikó, Horváth Gábor, Jancsó István András, Kanyuk János, Kiss Károly, Kiss Károly Lajos, Lakatos Miklós, Minárcsik András, Molnár Erzsébet, Nagy Gábor Gyula, Pamlényi Gábor, Piriczki István, Ráski László, Ramberczki László, Sándor István, Schveiczer Gyula, Sebestyén Béla, Szabó Lajos, Szepesi Dénes, Szikora Lajos, Szűcs István, Tabacskó Katalin, Tóth József, Tóth Lajos, Závodszkim Ferenc, Zsibai János Béla.

Balla László, Baráth Mária, Csikász József, Daragó Miklós, Dobsi Ferenc, Horváth József, Juhász Éva, Kiss Éva, Kiss Mária, Kis Nóvé József, Szilágyi Mihály, Varga Mária, Veiner István.

Ákos Béla, Balla János, Balla Sándor, Bányai Sámuel, Bodnár Ferenc, Brunclik János, Csanádi Ervin, Csoma Katalin, Danka Istvánné, Durbán Attila, Éger Jánosné, Fazekas Miklós, Gulya Lászlóné, Györkei János, Gyurcsik Sándor, Hajdú Lajos, Héjja Józsefné, Homonnay Tiborné, Kanyok László, Kardos József, Knizmer Pál, Kurmai Árpád, Majoros Béla, Meczkó József, Mercz Jánosné, Nagy Lászlóné, Orosz Lászlóné, Pajkos Lászlóné, Petranszki József, Pénzeli Miklós, Sajtos László, Sedenszki István, Sotkó Imre, Sós Lajos, Sós Lajosné, Szabó András, Szabó Anrdásné, Szűcs János, Takács András Károly, Tompa Dénes, Tóth István, Trajter Lajos János, Vita Ottó, Zsebe Gyula.


 

1978.

Bárány Zoltán, Barna Anna, Banda Zsuzsa, Deák György, Galkó Ferenc, Hencz Zoltán, Hoskó László, Iván Csaba, Jóczik Gábor, Kállai Zsolt, Kecskés István, Kiss Bertalan, Kiss Lajos, Koncsol János, Kozák János, Kuti Magdolna, Nagy László, Orosz Tibor, Pongrácz Imre, Sársi Katalin, Simon László, Szabó János, Sztrik István, Tirpák Péter, Urbán István, Váradi Csaba, Varga Sándor, Zelenák István.

Készi Magdolna, Kocsis János, Kovács Lajos, Lengyel János, Madarász Gyula, Molnár Sándor, Molnár Veronika, Papp Éva, Tomkai Sándor, Tóth Piroska

Barna Ferenc, Béres János, Fazekas József, Firkola László, Gacsó Katalin, Geri János, Gulyás Ferenc, Gulyás Ferencné, Gyurica Imre, Gyurica Imréné, Kovsmarik Mária, Kerékgyártó Sándor, Kiss Mihály Béla, Kondrát József, Kovács Erzsébet, Lengyel Imre, Nagy Lajosné, Pap László, Rimmel Béla, Sándor István, Soltész István, Sontra Bálint, Szabó Sándor, Török Lajos, Urbán Józsefné, Vinter Istvánné.


 

1979.

Bató Csaba, Breuer Róbert, Burkus Zoltán, Csáki Katalin, Doros Aladár, Fodor József, Gönczi Gábor, Hegyes Lajos, Kádár István, Körmöndi István, Lakatos Barnabás, Lakatos Zoltán, Lénárt Edit, Mester András, Mikita István, Miklósi Gusztáv, Nagy Ottó, Novák Erika, Parádi Anna, Pataki Anna, Rudolf József, Sepsi László, Szarka Vince, Telenkó Miklós, Tóth Edit, Váradi Zoltán, Veres Sándor, Bembeczki László.

György Tibor, Hornyák László, Jávorszki László, Juhász Julianna, Kiss Ágnes, Mecsei Ilpna, Nagy Erika Anna, Rozgonyi Magdolna, Sarkadi Dezső, Szalóczi Imre, Tóth Zoltán, Virág Tibor.

Baskó Balázs, Betei Ferenc, Betei Ferencné, Boros Veronika, Bosnyák József, Deák Ferenc, Erdősi István, Erdősi Istvánné, Fazekas Katalin, Forrai Ferenc, Havrél sándorné, Horváth Gáspár, Juhász Miklós, Juhász Zoltánné, Jang Zoltán, Kiss Lajosné, Lipusz Illés, Májer Jánosné,, Máté Mihály, Molnár Simonné, Müller István, Nagy Andrásné, Nagyházi Zoltánné, Németh András, Svak István, Szemán Károly, Tamás József, Tirkó János, Tóth Bertalan, Tóth Katalin, Vámosi Béla, Varholik Géza, Vas Aranka.


 

1980.

Bakos Gyula János, Béres József, Botkó László, Czinke Ferenc, Czők Gusztáv, Csubák Ernő, Dudáás Árpád, Egri Gábor, Fábián László, Firtkó Róbert Bertalan, Hoskó László, Kavasánszki György, Kiss Zoltán Miklós, Klencs László, Kórodi Zoltán, Kovács Gáspár Gábor, Kovács László, Liptai Margit, Madzin Mária, Nagy Mihály, Pataki Dezső,, Pecsenye András, Seres Tibor, Simon László, Soltész Ferenc, Steher Mária, Szentmarjai Attila Gábor, Takács András, Takács Zsuzsanna, Tallár István, Tóth István.

Antal Zsolt Béla, Molnár Tibor, Nagy Zsolt, Schmidt Ede László, Tokár Mária, Tóth Imre, Vasas László Zsolt.

Béres Béláné, Bodnár Béláné, Bodolóczki Valéria, Daragó Miklós, Halász Jánosné, Juhász József, Kiss Éva, Kovács László, Kovács Sándor, Maszler László, Medve Miklós, Sotkó Attila, Szoták László, Tolvéth Rezső, Tapaszi Jánosné, Tóth Bertalanné, Vásárhelyi Andrásné, Veréb Pál, Veréb Pálné.


 

1981.

Balász Katalin, Buzás Mária, Eszlári István, Gál Attila, Gresák István, Jancsó Béla, Jenei István, Czakó Zoltán, Komonyi Sándor, Körmöndi Zoltán,, Kukta László, Kuszák József, Medve Csaba, Nagyházi Tibor, Nemsnyi Balázs, Pecsenye József, Rademszki János, Sánta Dániel, Soltész István, Szekeres János, Szepessy Katalin, Székely Zsolt, Téglás Csaba, Tamesz Tamás, Tóth Gyula, Tótszéki Gyula, Tvergyák István, Urbán Géza, Varga László, Vasas László Zsolt, Zemberi Béla, Szabó Sándor, Jánosházi Sándor, Csengeri Attila, Sike Miklós.

Balogh Attila, Bartók Miklós, Bocsi Éva, Juhász László, Kiss Imre, Lénárt Ildikó, Plósz Anikó, Putnoki Tibor, Szepesi József.

Árnyasi Ferenc, Erdész József, Forrai József, Hriczu József, Kristóf Sándor, Molnár Sándor, Orosz Mátyás, Rolek József, Sipos Lajos, Szabó Bertalan, Szilágyi György, Szilágyi Györgyné, Vinter Gyula, Csikiász József.


 

1982.

Ábuczki József, Berecz László, Bristyán László, Demeter Ildikó, Handa Gyula, Horváth Gyula, Juhász Edit, Kertész Géza, Koritár Edit, Léport Gábor, Lipták László, Miglécz Zoltán, Monos Marianna, Nógrádi Attila, Orosz Ferenc, Pápai Ferenc, Sedlák tibor, Sóvári Zsolt, Szabó István, Tassi László, Tomorszki István, Tóth Gábor, Tóth Imre, Török Nándor, Vásárhelyi Tünde, Vizi Károly, Zarándi Zsolt.

Forgó Ida, Gyenes József, Kertész Attila, Fábián József, Kertész Mónika, Nagy Katalin, Szabados János

Forrai Péter, Lőrincz Tünde, Molnár Julianna, Tóth Gizella, Liktor Erzsébet.

Baranyai László, Bém János, Bitto Miklós, Bodnár Lászlóné, Csányi Pál, Dula Istvánné, Gazdag Erzsébet, György Tibor, Halász János, Hegedűs Dénesné, Juhász Éva, Kaposi János, Károsi Zsolt, Kiss Gyula, Linkus József, Madácsi László, Marczi Péter, Márkus Lajos, Nagy Imréné, Pereszlényi Imréné, Tóth Attiláné, Török Mihályné, Üveges József, Varga Bertalan, Varga Istvánné, Virág Tibor.


 

1983.

Bai László, Bársony Katalin, Bodnár András, Bodolai István, Cserhalmi László András, Énekes Zoltán László, Farkas István, Gresó Tibor, Guba Mátyás, Gulyás Olivér,

Harencsár Béla, Hegedűs Szilárd, Homolya István, Horász Beáta, Katona Sándor, Kovács László, Lakó Csaba, Malinkó Pál, Németh Magdolna, Priegl Márta, Roósa Tamás, Soltész Miklós Róbert, Takács Péter, Orosz Ferenc.

Arlett György, Gerős Csaba, Géczi Balázs, Gónczi Sándor, Jancsurák Dezső, Kovács Sándor Gyula, Lakatos István, Lévai László, Lukács Erika, Miknyóczki István, Mucsi László, Olasz Attila, Orlóczki Zoltán, Pusztai Béla.

Sári Katalin, Tarczali Ágnes, Tassi Judit, Tóth János.

Csehi Edit, Keresztúri András, Kriston László, Naár Albert József.

Fazekas Ferenc, Kertész János, I., Kertész János II., orosz János, Potóczki István, Szarka Imre, Szepesi József, Tóth Imre.


 

1984.

Apjok István, Bénó László, Bodolai Miklós, Csenge Gyula, Drótos Zoltán, Fodor József, Gazdag Gábor, Géda István, Györffy Ágnes, Gyükér Zoltán Hirkó Miklós, Illés Tibor, Izsó Melinda, Karkus Imre, Madár György, Kovács István, Kuktai István, Majoros Valéria, Mika Tibor, Németh Attila, Nógrádi Attila, Onda József, Pongrácz László, Román Ferenc, Szőr László, Sztankovics László, Szúrdah Tibor.

Tóth Gábor, Tóth Imre, Tóth József, Tóth László, Túri Erzsébet, Üveges István, Vécsei Béla, Zsiga Károly.

Budai Ildikó, Gellérfi Attila, Gonda Lajos István, Gönczi Attila, Jung Piroska, Kovács Mihály, Misurda Viktor, Nahaj István, Németh Sarolta, Peremiczki József, Szentmihályi István, Timkó László, Verebélyi Tibor, Vigh Barnabás, Zombor József.

Baráth János, Bátori István, Berczely Zsolt, Kerekes Ilona, Kiss Mónika, Nagy Mária Margit, Ötvös Piskola.

Fedor Sándor, Felföldi László, Hudák Ervin, Szabó János, Tóth Zoltán Sándor, Verbinyecz András.

Bartók Miklós, ifj. Bodnár Balázs, Juhász Sándor József, Juhász Sándorné, Kovács Imre, Kovács József, Mitró Mihály, Molnár Tibor, Monyók Józsefné, Petró Sándor, Saskó József György.


 

1985.

Aczél Erika, Bálint István, Dendel Emese, Fehér Judit, Gál Ildikó, Hajdú Mária, Hajkó Judit, Jakab Géza, Kiss-Orosz László, Kovács Ferenc, Kovács József, Liptai Mária, Magyari Tünde, Nagy Zoltán, Polyák Szilárd, Repei Judit, Steher Katalin,

Takács Ilona, Tokár Zsolt, Varga Tibor, Vaszily Mária, Várkonyi György.

Balajti András, Balázs János, Bistyák Péter Dezső, Bóta Angéla, Csonka Csaba Péter, Dargai Csba, Dósa Pál, Fekete Rezső, Firmánszky Gábor, Hegymegi István, Homolya László, Keresztesi János, Koren Péter, Kurucz János, Lazányi Imre, Lupkovics János István, Markó László, Molnár Csaba, Nagy Attila János, Novák József, Orosz György Lajos, Papp Mónika, Ruszkai Nándor, Szamcsi István, Szolnoki Andrea, Szepsi-Szűcs Róbert, Újfalusi László, Cserhalmi László András, Hirkó Miklós,, Drótós Zoltán, Vécsei Béla.

Ambrus Zoltán Lajos, Barancsy Attila, Barna Csaba, Borsodi Tamás Gusztáv, Czókó János, Dávid László, Eke Tamás, Gresó Csaba, Győrffy Zsófia Mária, Halas Mária Magdolna, Hriczu László, Juhász György, Kovács Ágnes Judit, Kovács Zsolt, Kozák Katalin, Kudri János, Lengyel János, Lőrincz Zoltán, Mihalcsik Béla, Pleszkó Zsolt, Reszler Tamás, Tóth Attila György, Vanczák József, Vécsi Mihály.

Arnóczki Éva, Benedek Marianna, Bittner Andrea, Butella László, Drotár Erzsébet, Kocsis Emese, Kóté Jolán, Krisztián Tamás, Rocsar Szilárd, Roszoly Pál, Rubi Angéla, Szabó Ágnes, Szepessy Zsuzsanna, Szombati Csaba.

Bitó János, Kmeckó János, Kucskár Tibor, Kurucz László András, Laczkó József, Magyar József, Nagy György, Oláh Attila, Pelyhe Csaba, Viskolcz János László.

Barócsi Béláné, Csurkó István, Fehér Attiláné, Fehér János, Fodor Sándorné, Forgó Ida, Hideg László, Kiss János, Károlyi András, Körösi Barnabás, Novák István, Rabóczki Sándor, Sturman Róbert, Ungvári Lajos.


 

1986.

Balla Magdolna, Balogh Csilla, Danyi Csaba, Dendel Katalin, Dojcsák Ágnes, Dulai Tamás, Csontos Anikó, Farkas Éva, Gresák Gizella, Hámori Márta, Hubai Zita Zsuzsanna, Hudák Zsolt, Huszár Géza Attila, Kalina Pál, Kerekes István, Király Csaba, Kovács László Zoltán, Misudra Mária, Nadza Gábor, Nagy Gabriella, Orosz Anita Mária, Polyák Attila, Szabó Magdolna, Tóth Ilona, Urbán András, Vajtkó Ferenc, Hajdú Mária, Kovács Ferenc.

Ádom Sándor, Bazin Géza, Bodolóczki Tamás, Dankó Barnabás, Drozda Sándor, Forgony László, György András, Hegyesi Csaba, Jánosi Ferenc, Kelemen Attila, Kiss László, Körösi Zsolt, Nagy Miklós, Piti Péter, Riedlinger Zsolt János, Sípos Lajos, Szarka György, Szebenyi Zsolt, Tamási Éva, Tarcsi Csaba, Varga Albert, Vass György, Zsíros János, Zsóri Attila.

Balázs Péter, Béres Imre, Bulyáki Béla, Csóka Olivér, Horász Ferenc, Magyari László, Mihalik József, Makrai Márta, Orosz Sándor Tamás, Tóth Ferenc, Zuti András.

Bódis Éva Andrea, Hajner István, Hédervári Erika, Kovács Andrea, Pócs Katalin, Tóth Ágnes.

Balogh Gizella, Baráti Róbert, Gát Géza, Hankó László, Koós József, Szakács István.

Bárány Bertalan, Kertész Mónika, Kuli Sándor, Naár Albert József, Tóth János, Vaskó Gyuláné.


 

1987.

Bernáth János, Berta András, Bóta István, Dobos Ildikó, Gömöri Hajnalka, Izsvák István László, Kristóf Judit, Lévay Viktor Csaba, Nagy Barnabás, Nagy Mária, Pindrok Beáta, Pocsesznyik Erika, Serfőző Szabolcs, Szabó László Viktor, Szabó Zoltán, Szakács László, Sztricskó Ibolya Zita, Tóth Edina, Tóth Éva Julianna, Zsoldos István.

Ádám Mária, Böszöri Marianna, Domoszlai Gábor, Druzsba Béla, Hadházi Ferenc, Kaló László, Karczag Gyula, Kassai Zsolt, Kiss Aranka, Kovács János, Motkó Béla, Nagy János, Nagy Richárd, Nagy Zoltán, Réti-Nagy Róbert, Sárossy Sándor, Thern Géza, Tolvaj Ferenc, Tóth Miklós.

Arlett György, Bátori László, Dargai Jánosné, Galambos Pál, Lévai László, Komjáthy Katalin, Osbloczki Zoltán, Varga Rudolf.


 

1988.

Antal József, Baghy István, Czentnár Márta, Csámer Csilla, Csorba Timea Szilvia, Galgóczi Margit, Haraszin Géza, Havasi Zsolt, Hegedűs Zsuzsanna, Horváth Andrea, Kalina Edit, Kalina Károly, Kalina Mariann, Kelcseny Miklós, Kiss Erika, Kocsis Éva, Kovács Zoltán, Majoros György, Molnár Krisztina, Mikházi György, Péderi Judit, Rajzer Csaba, Riczu István, Simon Mária, Szabó Eszter, Szolyák Ildikó, Szulics Katalin Rozália, Tátrai Zsuzsanna, Tripák Zsuzsanna, Urbán László, Üveges János, Vályi-Nagyi Csilla Rózsa, Visóczki Zsuzsanna, Béres János, Németh Andrea, Novák Imre, Szegedi Károly, Zima Tibor, Gál Éva.

Balogh Zsolt, Bányai István, Bényey Gábor, Czinege Ernő, Dzsupin István József, Gál Barnabás, Kiss Gábor, Kiss László Mihály, Koleszár Margit, Kovács Gabriella, Kovács Péter, Kovács Zoltán, Kretovics Judit, Marton Csaba, Melegh Károly, Nagy Tibor, Orosz József, Pelle Péter, Poczkodi Sándor József, Szakács István, Tamás Gyula, Tihanyi Ákos Miklós, Vadász István, Vadnai László, Varga Zsolt, Virág Mónika.

Czifra László, Kállai Ferenc, Kovács Katalin, Lövey Mária, Nógrádi Andrea, Pozsonyi István, Radácsi Enikő, Svajtkó Angéla, Dobszai Dóra, Drahos József, Galyas Dóra Éva, Ficsor Sándor, Hallai Zsolt, Jávorszki István, Kisely Ildikó, Kiss Zsuzsanna, Nagy Tibor, Szélessy Gábor, Tóth Sándor, Varga Elemér Végvári László

Dorgai Jánosné, Gyuricza Péterné, Homoróczki Istvánné, Ignácz István, Nagyné Ceglédi Puhl Sándor, Simon Márta, Solymosi Tamásné, Szombati Csaba, Váradi Sándor, Vargáné Szepessy Zsuzsanna.


 

1989.

Ádám Éva, Ádám Gyöngyi, Bellus Szilvia, Bencs Judit Erika, Biró Tünde, Bóni Enikő, Broda Attila, Filep Marianna Éva, Gál Orsolya, Herceg Ilona, Jancsó Éva, Jordán Katalin, Juhász Attila, Kardos Sándor, Konyecsnyik Mária, Körömi Mónika, Lencsás Mária, Nagy Beáta, Onda Erika, Pindrok Margit, Sári József, Tolvéth Rezső,, Valek Krisztina Mária

Gacs Erzsébet, Gál Barnabás, Holyevácz Attila, Homonnay Sándor, Juhász Tibor, Kaczur Imre Szilárd, Kobza István, Kovács Péter, Lukács Zsolt, Méhész Imre, Nyilasi Béla, Sipos Attila, Schneider Zoltán, Szabó Gábor, Sztahura János, Tóth Piroska, Tóth Sándor György, Tóth Tamás, Varga Angéla, Varró Szilárd, Wenzel Katalin Zsuzsanna.

Benke István, Csontos Csaba, Cséke Zoltán, Hubi Lajos, Jancsó Attila, Lakatos Mária, Madarasi József, Molnár Csaba, Novotnik Mónika, Seres Géza, Takács Mihály, Veres Ákos, Kander Lajos, Hegedűs János, Gál Géza, Kopcsó Attila, Matisz Anita, Veres Katalin.

Dudás Gyöngyi, Guba Ferenc, Rácz Lászlóné, Subert Vilmosné, Szabó Miklósné, Tőkés József.


 

1990.

Balogh Margit, Bodnár Csaba, Bodnár József, Bolega Zoltán, Czinke Károly, Csepreghy András, Demeter Flóra Anna, Flórusz Judit, Gál Péter, Horváth Zoltán, Lipóczki Tibor, Lukács György, Nagy Péter, Németh Marianna, Shubert Mónika, Sütő György, Szabó Mária, Szűcs Tibor, Varga Bertalan, Varga Márta, Varga Rudolf, Szaniszló Nóra, Jancsurák Tünde, Váraljai István.

Bialkó Vince, Bihari Lajos, Csongrádi Ottó, Dányi Árpád, Gulyás Zsolt, Györfi István, Hegedűs Béla, Horváth Ilona, Jánosi Péter, Kurucz Szabolcs, Mogyorósi Tamás, Páhi Attila, Sélley Gusztáv, Simon Andrea, Subert Vilmos, Szendrei Szabolcs, Sziráczki Csaba, Tamás János.

Butella Zsolt, Hegedűs Zoltán, Szabó Zsuzsanna, Vilmányi László, Arlett Péter, Harsányi József, Hegedűs Andrea, Kassai Éva, Nyitrai Emőke, Olasz Edit, Orosz Gábor, Orosz Imre, Skarupa Jácint, Szalóki Csaba, Szemán Ferenc.

Butella László, Horász Béláné, Jakab Mihály, Juhász György, Kádár Jánosné, Kovácsnéé Pente Valéria, Lipták Jánosné, Rocskár Szilárd, Tóth Zoltán.


 

1991.

Bencs Krisztina, Dányi Hilda, Flórusz Rita Magdolna, Galyas Krisztina, Gál Ágnes, Gáliczki Krisztina, Gergely Zsolt Vince,, Gubás Andrea, Hajdú Sándor, Hegedűs Csaba, Horváth Zoltán, Kalina Péter, Kriván Attila, Kurucz Sándor, Lapis Zsuzsanna, Melegh Gizella, Orosz Timea, Sáfárnyos Gyula, Sándor Rita, Süttő Attila, Szepesi Anett, Szerafi Tamás, Tóth Bertalan, Tóth Mária.

Antal Andrea, Balázs István, Burom Mónika, Czakó Róbert, Fodor Csaba, Gál Dénes, Gergely Attila Ferenc, Gönczi Zsolt Imre, Gyöngyösi Gabriella, Homonnay Tamás, Horváth Richárd, Kalina Barnabás, Kardos Béla, Koscsó Tamás, Krucsay Gábor, Nagy Izabella, Novák Viktor, Réti Éva, Szabados Attila, Szakács Marianna, Szemerszki Tamás, Szilágyi Csaba, Szilágyi Péter, Szoboszlai Attila, Szoboszlai Zoltán,, Szűcs Kornél, Tóth Tamás, Trungel László.

Horváth Miklós, Ambrus Zoltán, Bodnár Barnabás, Ladányi Zoltán, Tóth József, Csikó Zsolt, Tokodi István, Cserpák Mónika, Ocsenás Katalin, Molnár László, Jenei Zsolt, Bernáth Csaba, Kohári János, Orbán Ferenc, Turánszki Géza, Szabados Szilárd,.

Dankó Ferenc, Ivancsó Sándor, Kosztekné Hirkó Zsuzsanna, Kovács Zsolt, Somosi Sándorné.


 

1992.

Árvay László, Balogh Zsolt László, Bartha Mária Éva, Bényei Katalin, Berta Barbara Zita, Ducsai Péter, Ferencz Gabriella, Horváth Edina, Karczub Mária, Kazsik Imre, Kurmai László, Makó Anita, Mika Zoltán, Rázsi Lajos, Subert Rita, Szepeso Krisztina, Bűdi Csaba, Liptói Edit, Liszkai Károly, Mezei Orsolya, Szabó Beatrix, Szép Erika, Varga Beáta,, Váradi Ilona.

Bohus Viktória, Farkas László, Gáll Szabolcs, Harkácsi Anikó, Homonnay Zoltán, Horváth István, Hriskó László, Ignácz Mihály, Karászi Attila, Kiss Attila, Kovács Marianna, Mészáros Timea, Molnár Géza, Montvai Csaba, Novotnik László, Papp Sándor, Pataki Bertalan, Reményi Szabolcs, Szabó Orsolya, Szemán Attila, Szűcs László, Tóth András, Tóth István, Ungvári Beatrix, Vajkó István, Vojtovics Gábor, Zentay László.

Marjai Mária, Havér Andrea, Papp Ágnes, Mészáros Éva, Tóth Judit, Venczel Valéria, Himer Erzsébet, Szaláczi Éva, Kozma Vanda, Bodnár Ildikó.

Balla Róbert, Horváth András, Hornyák Zoltán, Kálmánchey Sándor, Kéri Csaba, Király Péter, Kummer Antal, Nagy Judit, Nagy László, Oláh Erzsébet, Sós Imre, Tarr Katalin.

Besenyei Sándorné, Drótár János, Kosnyider András, Simon Csaba, Szatmári Gábor,
Szabó Csaba, Szőr László János, Tóth Melinda, Török Gábor, Turai Csaba, Vadnai Attila,
Veréb Szilárd, Zalatnai Katalin, Szilágyi Lajos, Ladik József, Drapcsik István.


 

1993.

Bártfai János, Bercsényi Zsuzsanna, Béres Rita, Bodnár István, Burkus Mária, Czikó Anikó, Dajka Péter, Gresák István, Hollár János, Komjáthy Róbert, Lövei Barnabás, Majoros Zsolt, Miglécz Miklós, Novák János, Palkó Leonóra, Simon Judit, Stefán Gyöngyi, Szerbin Ildikó, Szűcs István, Tar Lajos József, Tilimon Timea, Tóth István, Vaja Lajos, Kocsis József, Csányi Zsolt.

Baktai János, Baranyi Szabolcs, Bella Veronika, Biliczki Béla, Bittó Zsolt, Dsupin János, Fekete Zoltán, Gecsei Veronika, Gergely Csaba, Gombos Péter, Gonda Norbert, Gyulai Róbert, Hódos Sándor, Huszti Ágnes, Jósvai Tibor, Klim Zsolt, Kovács Károly, Kókai Gábor, Kristek József, Kristóf István, Merényi Andrea, Miliczki László, Nagy Péter, Nyeviczkey Nóra, Rakóczki József, Szabados Krisztián, Szarka László.

Barna Miklós, Csipke Gábor, Facskó István, Fábián Szabolcs, Füreder János, Herczeg Hajnalka, Kökény Erzsébet, Lipták Péter, Molnár János, Németh Mihály, Tóth Anita,
Zsebe Zsolt.


 

1994.

Barta Zsolt, Béti Gábor, Dargai Béla, Flórusz Klára, Fülöp Gábor, Galuska Krisztina, Hangyel Henriett, Henter Zsuzsanna, Hercegfalvi Mária, Horváth Ilona, Jancsó Tünde,
Kaló György, Kiss Enikő, Lakatos Viktor, Lovász Zsuzsanna, Máté Miklós, Misalek Beáta, Müller József, Nagy Gabriella, Orbán Viktória, Pásztor Zoltán, Pozsonyi Gyula Gábor, Rabóczki Róbert, Szalóky Bernadett, Szemán Ferenc, Szőr Attila Imre, Takács Timea, Tirk Andrea

Barta István, Belovecz Béla, Bodnár Béla, Fedor Gábor, Fehér Timea, Galuska Péter, Halász Péter, Horváth Zsuzsanna, Huisz Andrea, Ivancsó István, Kardos Péter, Károly Péter, Kékedi Ágnes, Kéri Péter, Kiss Balázs, Kobza Péter, Komárniczki Róbert, Kopcsó Csaba, Krusóczki Zsolt, Lisztes László, Matiz Anita, Onda Viktor, Seres Mária Zita, Serfőző József, Sütő István, Tari Imre, Tóth László, Tökés Tibor, Varga Ágnes, Varga Róbert

Baktai János, Barati János, Bella Veronika, Bilinczki Béla, Bittó Zsolt, Csáki Lajos, Dsupin János, Fekete Zoltán, Gombos Péter, Gyükér János, Hódos Sándor, Huszti Ágnes, Jósvai Tibor, Körösi Zsolt, Kristok József, Kristóf István, Merényi Andrea, Miliczki László, Nyeviczkey Nóra, Rakóczki József, Szabados Krisztián, Szarka László

Barnóczki Szilvia, Bori Bettina, Danyikó József, Hadari Zsolt, Horváth Angéla, Kántor Zoltán, Lakatos Dóra, Lejtényi Tibor, Liktor István, Magyar Attila, Mucsi Péter, Oláh Judit, Pázmándi Zoltán, Porcs Sándor, Rohály Csaba, Sloszár Beatrix, Suhajda Tünde, Szirtes Gergely, Tomkó Annamária, Tóth Gábor, Várady Norbert, Záborczki Attila


 

1995.

Balázs Gábor, Bárány Katalin, Bodnár Mária, Bordás Edit, Czinege Bálint, Hegedűs Erik, Kiss Gabriella, Kovács Viktor, László Ildikó, Meczenzóf Melinda, Meczkó György, Miklós Zoltán, Nagy Adrienn, Porcsalmi Ákos, Prokop Emese, Rőczei Csaba, Sárossy András, Spisák Tünde Mónika, Sziránszki Rita, Tóth Andrea, Tóth Edit Edina, Vinter Katalin, Zsimala Gábor

Fodor Örs, Gombos József, Harsányi József, Juhász Zsanett, Kardos Ildikó, Lisóczki József, Mercz Zoltán, Novák Csaba, Obbágy Imre, Olejnyik Zoltán, Orosz István, Papp Krisztián, Papp Norbert, Stelmach Sándor, Szögedi Richárd, Vámos Imre, Vaszil Krisztián, Zöldi Erik

Barta István, Belovecz Béla, Bodnár Béla, Fedor Gábor, Halász Béla, Horváth Zsuzsanna, Huisz Andrea, Ivancsó István, Kardos Péter, Károly Péter, Kékedi Ágnes, Kéri Péter, Kiss Balázs, Kobza Péter, Kopcsó Csaba, Lisztes László, Matiz Anita,
Seres Mária Zita, Serfőző József, Sütő István, Tari Imre, Tóth László, Tőkés Tibor, Varga Ágnes, Varga Róbert


 

1996.

Bém Imre, Dobozi Beáta, Erdős László, Farkas Edina, Fehér István, Hári Judit, Kiss László, Kiss Orsolya, Kocsis Zoltán, Kovács Tamás, Körösi Róbert, Maczó Melinda, Majoros Róbert Tamás, Mező Szilvia, Palkó Norbert, Petrovics Róbert, Schmiedt Norbert, Smidt János, Soltész Péter, Spisák Sándor, Szűcs Csaba, Tarr István, Tóth Andrea, Tóth Róbert, Tóth Timea, Zádori Gergely, Zaheránszki Zsolt, Zilahi Andrea, Tóth Andrea

Berkes István, Czvihum Viktória, Fazekas Csaba, Huszár Péter, Kalóz Károly, Koós Erika, Lapis András, Madák Attila, Mogyorósi Péter, Molnár Béla, Nagy Katalin, Németh Zoltán, Orosz Zsuzsanna, Orosz István, Rácz Gabriella, Silye Zsolt, Sturman Orsolya, Subert István, Sváb István, Szilvai Norbert, Varga Róbert

Balázs Gábor Bordás Edit, Hegedűs Erik, Kiss Gabriella, Kovács Viktor, Meczenzóf Melinda, Meczkó György, Miklós Zoltán, Nagy Adrienn, Porcsalmi Ákos, Prokop Emese, Rőczei Csaba, Sárossy András, Spisák Tünde Mónika, Sziránszki Rita, Tóth Edit Edina,
Vinter Katalin, Zsimala Gábor

Fodor Örs, Gombos József, Harsányi József, Juhász Zsanett, Kardos Ildikó, Lisóczki József, Mercz Zoltán, Novák Csaba, Obbágy Imre, Olejnyik Zoltán, Orosz István, Papp Krisztián, Papp Norbert, Stelmach Sándor, Szögedi Richárd, Vámos Imre, Vaszil Krisztián, Zöldi Erik


 

1997.

Bardócz Ottó, Bartek Bernadett Orsolya, Béres Mónika, Bodnár Erika, Bodnár István, Braun Attila, Breitenbach Viktor, Eperjesi Péter, Erdei Enikő, Gecs Tamás, Hédervári Gábor, Matisz Katalin, Meczenzóf Tünde, Meczkó Péter, Menyhért Orsolya, Németh Attila, Pável Edit, Prepog Anett, Sándor Péter, Stefán Ilona, Szobóczki Judit, Tabacskó Imre, Tapaszi Tamás, Török Viktor, Vályi Mónika, Lengyel Roland, Rétlaki Katalin

Borisz Tibor, Bóta István, Bus Gábor, Dimény Gábor, Ferenczik István, Fodor Judit, Géra Gergely, Gubás Miklós, Kállai Gábor, Kolostyák József, Kovács Éva, Kristóf Zsuzsanna, Kulcsár Tamás, Kuli Csaba, Lukács Andrea, Makranczi Zoltán, Molnár Ferenc, Papp Roland, Parázsó Miklós, Rohály Krisztina, Soós Enikő, Szabó András, Szendrei Zoltán, Tallárom Gábor, Terbács László Bertalan, Veres Zoltán, Visovszky Borbála

Bém Imre, Dobozi Beáta, Erdős László, Farkas Edina, Fehér István, Hári Judit, Kiss László, Kiss Orsolya, Kocsis Zoltán, Kovács Tamás, Körösi Róbert, Maczó Melinda, Majoros Róbert Tamás, Mező Szilvia, Palkó Norbert, Petrovics Róbert, Schmiedt Norbert, Smidt János, Soltész Péter, Spisák Sándor, Szűcs Csaba, Tarr István, Tóth Andrea, Tóth Róbert, Tóth Timea, Zádori Gergely, Zaheránszki Zsolt, Zilahi Andrea, Tóth Andrea

Czvihum Viktória, Huszár Péter, Kalóz Károly, Koós Erika, Lapis András, Madák Attila, Medve Norbert, Nagy Katalin, Orosz István, Orosz Zsuzsanna, Rácz Gabriella, Silye Zsolt, Sturman Orsolya, Subert István, Sváb István, Szilvai Norbert, Varga Róbert


 

1998.

Borisz Tibor, Bóta István, Bus Gábor, Dimény Gábor, Fodor Judit, Gubás Miklós, Kállai Gábor, Kolostyák József, Kovács Éva, Kulcsár Tamás, Kuli Csaba,  Makranczi Zoltán, Molnár Ferenc, Papp Roland, Rohály Krisztina, Soós Enikő, Szendrei Zoltán, Tallárom Gábor, Veres Zoltán

Belovecz Mária, Bennárik Ágnes, Bőcsi Tamás, Csengeri János, Farkas József, Fazekas Mónika, Gyermán Szabolcs, Gyulai József, Herman Barbara, Homoróczky Anett, Hrubi István, Kardos Tamás, Kelecseny Timea, Kerekes László, Nagy Zoltán István, Rusznák Timea, Szabó Andrea, Szegedi Orsolya, Székely Gabriella, Szunyogh Beáta, Tóth Gergő, Vasas Enikő, Zahár Zoltán

Bártfai Gábor, Bém Henrietta, Bodnár Melinda, Gyuricza Csaba, Hacsa István, Kiss Arnold, Maczó János, Major Zoltán, Matisz András, Nagy Enikő, Nagy István, Nagy László, Petrik János, Pécseli Zita, Somplák András, Spitzmüller Tamás, Tóbisz Zoltán, Tőzsér Katalin, Vincze Dénes, Zilahi Gyula

Bardócz Ottó, Bodnár István, Braun Attila, Breitenbach Viktor, Eperjesi Péter, Gecs Tamás, Hédervári Gábor, Matisz Katalin, Meczenzóf Tünde, Meczkó Péter, Németh Attila, Pável Edit, Prepog Anett, Sándor Péter, Stefán Ilona, Tabacskó Imre,Török Viktor, Vályi Mónika, Lengyel Roland


 

1999.

Bakos Anett, Bódi Zsuzsanna, Bodnár Gabriella, Bodnár Tamás, Buzsik László, Fekete István, Hendrik Gabriella, Kádár István, Kerchner Gergely, Madácsi Bernadett, Magyar Attila, Maticsek Norbert, Matisz Árpád, Meczkó Tamás, Molnár Bernadett, Olejnyik Anett, Olexa Péter, Orosz Gábor, Smál Lajos, Szabó Gábor, Szaniszló B. Csaba,Takács Zsuzsanna, Tóth Nikolett, Vigh Péter

Bereczky Attila Szilveszter, Gyuricza Csaba, Hacsa István, Kiss Arnold, Maczó János, Major Zoltán, Nagy Istvá, Nagy Enikő, Petrik János, Pécseli Zita, Spitzmüller Tamás, Tóbisz Zoltán, Tőzsér Katalin, Vincze Dénes, Zilahi Gyula, Kondás Róbert


 

2000.

Bakó Annamária, Balla András, Bénó Mihály, Bialkó Gábor, Bodnár Zoltán, Czvihum Szidonia, Ferenczi Gergely, Heim Szabina, Horváth István, Kiss László, Kristóf László, Lénárt László, Meczkó Rita, Olejnyik Szilvia, Orosz Zoltán, Papp Csilla, Páricsi Tamás, Poczkodi András Tamás, Smál Lajos, Szilágyi Mária, Tatár Viktor


 

2001.

Buzsik László, Danyikó Gabriella, Fekete István, Hendrik Gabriella, Kapczár István, Kádár István, Magyar Attila, Maticsek Norbert, Matisz Árpád, Olexa Péter, Smál Lajos, Szabó Gábor, Szaniszló Csaba, Vigh Péter, Kalina Balázs


 

2002.

Abrankó Alida Laura, Berta Gergely, Bodnár János Attila, Csillik Csaba, Elek Pál, Erdős Gábor, Hajós Zoltán, Harkály Tamás, Horváth András, Kállai László, Károlyi Zsolt, Keminszki András, Kereszturi Melinda, Kovács Gergely, Makra Judit, Mike István, Pongócz József, Rontó Veronika, Sarkadi Ödön, Szaszák Zoltán, Taranár Orsolya, Zborai Péter

Batyi Olga, Bodolószki Gábor, Galacsony Tünde, Galkó József, Gyömbér Szabolcs, Hajdú Gyula, Hollókői Nikolett, Kovács Péter, Krompák László, Obsut István, Szeli Mihály, Szilvási Gábor, Sztollár Ágnes, Tóth Attila, Tóth József, Vad Sándor, Vincze Viktor, Völgyesi Erika


 

2003.

Árvay Szabolcs, Bauer Nándor, Branovits Edina, Brendzsák Csilla, Budai Marietta, Csehovics Mária, Cseresnyés Júlia, Győrfi István, Jobbágy Róbert, Kádár István, Kiss Gábor, Kiss László, Koscsó Szilvia, Nagy Attila, Óvári Orsolya, Szabó Péter, Szabó Szilvia, Tóth Anett, Varga Róbert

Babik Roland, Bacsa Krisztián, Futó Gábor, Kravjánszki Csaba, Lampert Péter, Ludvig Antónia, Miléte István, Molnár András, Nagy Gergő, Ocsenás Mónika, Olej Erzsébet, Orosz József, Pacsuta Timea, Plaszkó Krisztián, Rácz Norbert, Sarkadi Krisztián, Szabó Árpád


 

2004.

Abrankó László, Angelovics Bernadett, Bacsa Krisztián, Balkányi József, Balogh Krisztián, Bene József, Bialkó István, Bodnár Balázs Dávid, Bodolai Sándor, Buzga Dániel, Csillik Gyula, Deák Norbert, Hajdú István, Hriczu Péter, Kertész Tibor, Kiss Zoltán, Kopcsó Máté, Marton Károly, Móricz Ferenc, Oscsenda István, Pipoly Gergő, Vajas Tímea, Varga Norbert, Vass József, Veres László, Hajós Zoltán, Lukács György

Bessenyei Zoltán, Bodnár Lajos Zsolt, Bóni Lajos, Breitenbach Zsuzsa, Brunszlik István, Dankó Ildikó, Farkas Szilvia, File Norbert, Gergely László, Havril Péter, Heim Mária, Hédervári Katalin, Kimás Bence, Kurilla Csaba, Lengyel Zsuzsanna, Lovász Ferenc István, Magyar János, Majoros Béla, Orosz Dezső, Orosz Tibor, Plaszkó Krisztián, Pleszkó Pál, Rábai Katalin, Takács Gergely, Tóth Árpád, Tóth Ildikó, Tóth János, Zupkó Gergely István


 

2005.

Abrankó Alida Laura, Aczél Ádám, Bodnár Szabina, Budai János, Danyi Gergő, Drapcsik Csilla, Fövenyesi György, Gaál Gergő, Gelyeta Tamara, Görzsöny Zsuzsanna, Horváth Béla, Ivancsó Péter, Kiss Ottó, Lengyel Lóránt, Madár György, Menyhért Etelka, Nagy Gábor Krisztián, Putnoky Nagy Katalin, Tóth Ildikó, Zborai Péter, Zima Krisztián, Zsolcsák Norbert

Baranyai György, Bojsz István, Bucsák Andrea, Buza Gábor, Dávid Zsolt, Drótár Annamária, Hajdú Gergely, Héring Zsanett, Homoki Róbert, Hunyor József Péter, Iván Balázs, Kolompár Angéla, Kovács Péter Máté, Krompák Zsolt, Lipták Terézia, Mata Miklós, Oravecz Erzsébet, Slezsák Péter, Soltész Péter, Szabó Róbert, Szucskó József, Terjék István, Ulmann Henrietta, Veres Anita, Zsóka Gábor


 

2006

Bársony József, Bencze Gábor, Blaskó László, Bodonovics Ferenc, Duleczky Ivett, Futó Gábor Lajos, Gombár András, Horváth Dániel, Járai József, Krompák Annamária, Lukács Nikolett, Nyitrai Zsolt, Ocsenás Mónika, Oslánszki István, Pap Béla, Réti Roland, Szuromi Nikoletta, Varga Bernadett

Barati Zoltán, Csengeri István Zoltán, Encsi Attila, Galambos Péter, Gottfried Szilárd, Herczeg Miklós, Horváth Levente, Kacsmarik Béla Jácint, Király János, Kiss Attila, Kriston Gábor, Kőműves Tamás, Lesnyák Anita, Makkai Máté, Sarkadi Alexa, Székely Zsolt, Tóth Barnabás, Tóth Gergő, Vanczák László

Aczél Ádám, Baranyi György, Budai János, Danyi Gergő, Dávid Zsolt, Drapcsik Csilla, Gelyeta Tamara, Homoki Róbert, Horváth Béla, Koncsol László, Krompák Zsolt, Mata Miklós, Menyhért Etelka, Nagy Gábor Krisztián, Szucskó József, Tóth Ildikó

Bessenyei Zoltán, Dankó Ildikó, Farkas Szilvia, File Norbert, Gulyás Gergő, Györfi István, Heim Mária, Kiss László, Lengyel Zsuzsanna, Lovász Ferenc István, Majoros Béla, Plaszkó Krisztián, Zupkó Gergely István


 

2007

Babik Erika Helga, Bene Dávid, Bihari Viktor, Bodonszky Dénes, Bodnár Balázs Dávid, Budai Viktória, Czikó Róbert, Domán Richárd, Homovics péter, Horváth István, Juhász Norbert, Kovács László Dávid, Kucsma Balázs, Lakatos Attila, Lengyel János, Mári Katalin, Milánszki Renátó, Ördög Csaba, Szénégető György, Szokolóczki Tamás, Thomka Tamás, Tóth Ákos, Tóth Mónika, Vinnai Tamás

Bajnok János, Cserpák István, Encsi Norbert, Fekete István Károly, Galyas József Béla, Illés Gergely, Kovács Viktor levente, Lesnyák András Krisztián, Muha Tamás, Orosz Gábor, Ruszó Norbert, Sándor Imre, Szuromi János, Terjék Sándor, Tompa Mihály, Tóth Gábor, Vojtonovszki Ferenc

Bacsa Krisztián, Barati Zoltán, Bessenyei Zoltán, Bodonovics Ferenc, Encsi Attila, Futó Gábor, Gombár András, Herczeg Miklós, Horváth Levente, Majoros Béla, Makkai Máté, Nyitrai Zsolt, Plaszkó Krisztián, Szuromi Nikoletta, Dankó Ildikó


 

2008

Ág Martin, Bellus Béla, Bereczki Balázs, Békési Zsuzsanna, Bodnár Nikolett, Daragó Szabolcs, Halmi István, Hankó Károly, Horváth Katalin, Iván Katalin Ágnes, Kecskés Tamás, Körmöndi Zalán, Krajczár Dávid, Kuhárcsik Kornél, Mata Judit, Matisz Ádám, Matisz György, Müller Máté, Pásztor Ádám, Radi Csaba, Ruszkai József, Skarupa Richárd, Soós Richárd, Szenczi Balázs, Szirek Szabolcs, Timkó Péter, Urbán Dániel Gergő, Varga Attila, Vágó István

Bacsi Ágnes, Bács Áron, Farkas Gergő, Fodor István, Fügei Edina, Hornyák Máté, Horváth Gábor, Kis Lili, Kis Melinda, Lengyel Norbert, Majoros Erika, Paul Krisztián, Sári Anikó, Szűcs Ricgárd István, Veres László


 

2009

Bakos Gergely, Bárány Attila, Bene Máté, Bodonovics Erzsébet, Buda Kitti, Budai Dénes Dániel, Csillik Noémi, Gyömbér Bernadett, Gyuricza Krisztián, Jakab Nikolett, Jancsurák Károly, Kovács Krisztina, Kozák Tamás, Krompák Zsolt, Mata Sarolta, Németh Bernadett, Péter Marianna, Ruszkai József, Szabolcsik Gábor, Szenczi Balázs, Szucskó Krisztina, Tiszavári Gergő Attila, Tóth Anikó, Turupuli László, Varga Balázs

 

Algács Zsuzsanna, Bacsó Richárd, Baradnai Barnabás, Burkus Darinka, Dósa Sándor, Drozsnyik Tamás, Galyas Eszter, Horváth Péter, Horváth Tamás, Kovács Adrienn, Lakatos Róbert, Nyúlászi Dávid, Piriczki Zoltán, Plaszkó Viktória, Pocsesznik Tünde, Salamon Gábor, Saláta Gergő, Takács Norbert, Veréb Tamás, Zsarnóczki Ferenc


 

2010

Ács-Varga Magdolna, Bajnok János, Csizmár Andrea, Fidrik Dávid, Füleki Hajnalka, Füleki Viktor, Galyas Csaba, Gerhárdt Dávid, Gombár Balázs, Hankó Adrienn, Horváth Dániel, Illés Gergely, Kardos Viktor, Kerekes János Gergő, Kozma László, Lénárt Kitti, Magyar Zoltán, Matisz Mihály, Matlák Zsolt, Molnár Zsolt, Nagy István, Plaszkó Martin Péter, Réti Eszter, Rubi Imre, Szakos László, Szuromi János, Varga Gábor, Vatra Melinda

Ács András, Csorba László, Fodor István, Gombár Béla, Hegedűs Ádám, Hegedűs Attila, Jávorszki Krisztián, Kis Brigitta, Kiss Károly, Kucsma Bence, Laczkó Zsolt, Luzsánszki István, Papp Zsolt, Ruszkai Gábor, Sári Anikó, Szobota László



2011

Budai Attila, Budai Gabriella, Budai Ida, Fügei Edina, Gál Regina, Galyas Roland, Gulyás Zsolt, Heller Enrico, Kis Melinda, Kmeczkó Dávid, Koscsák Marcell, Kovács Flóra, Krajnyák Éva, Majoróczki Máté, Mogyorós Vivien, Monyók Tibor, Novák Attila, Puskás Nikolett, Putnoky Nagy István, Somosi Balázs, Szaniszló Árpád, Száraz Szabolcs, Szőcs György, Tama Csilla Brigitta, Varga Kitti Klára, Vígh Viktor, Vincze Lilla, Zupkó Ádám

Bujnóczki Norbert, Dürgő Péter, Gráf József Szilveszter, György Gábor, Horváth Tamás, Iglai Lajos, Katona István, Kira Attila, Kiss Roland, Müller Zoltán,  Nagy Lajos István, Nagy Máté, Nyúlászi Dávid, Plaszkó Viktória, Pocsesznik Tünde, Szabó Tibor Attila, Tőzsér Zoltán, Veréb Tamás, Zsarnóczki Ferenc

Bakos Gergely, Bárány Attila, Bodonovics Erzsébet, Gyuricza Krisztián, Kozák Tamás, Tóth Anikó, Varga Balázs


 


2012

Algács Zsuzsanna, Ambrus Gergő, Batyi Sándor, Csák Sándor, Drozsnyik Tamás, Fajger Péter, Fajkúczius Balázs, Fügei Renáta, Galamb Ramóna, Gulyás Barbara, Gulyás Petra, Horváth Péter, Ignácz Vanessza, Korotki Dávid, Kovács Adrienn, Laczkó Mihály, Mata József, Mata Zoltán, Monyók Dóra, Olejnyik Máté, Polyecskó Vivien, Sami István, Tóth Evelin, Tóth Róbert, Tóth Zoltán

Babik Balázs, Bajnok István András, Baksi Alex, Batyi Gréta, Csernyiczki Márk, Csizmár Andrea, Gagyi Dávid, Gombár Balázs, Gulyás Aranka Kinga, Hédervári Tamás, Horváth Márk, Kardos Viktor, Király Gábor, Király József, Király Zoltán, Kovács László, Magyar Zoltán, Matisz Mihály, Nagy István, Plaszkó Martin, Sándor Ádám, Vilk Szimonetta


 


2013

Batyi Viktor, Bújnóczki Norbert, Dürgő Réka, Fehér Balázs István, Gombár László, Horváth Erika, Horváth Gyula, Horváth Márk Tamás, Kovács Ildikó Klaudia, Lencsés Attila, Mády Róbert, Matisz Zsuzsanna, Nagy Máté, Orosz Emese, Sánta Zsolt, Szénási Ádám, Tóth Attila Sándor, Tőzsér Zoltán, Zádeczki Imre

Bacsó Gábor, Bódi Szilvia, Dürgő József, Graholy Sándor József, Gulyás Aranka Kinga, Király Gábor, Kovács Alexandra, Lakatos Mihály, Lucskai Lajos, Németh Mónika, Piriczki Dániel, Szabó György, Szőcs György, Tóth Béla, Vajkó Gergely, Wágner Tamás László, Zima Noémi, Zupkó Ádám


 


2014

Baksi Alex, Batyi Gréta, Csernyiczki Márk, Dankó Sándor, Drozsnyik Máté, Gagyi Cintia Vivien, Gagyi Dávid, Horváth Gyula, Ignácz Szilárd, Kardos Milán, Katona István, Kmeczó László, Kóródi János Ferenc, Nagy Márk, Nagy Péter, Petró Gergő, Szücs Károly, Tóth András, Vaszily Cintia, Vilk Szimonetta

Arlett Péter, Árva Ákos, Bodnár Márk, Csák Sándor, Fügei Renáta, Graholy Alex Dávid, Gulyás Károly, Hegedűs Gábor, Hidegkuti Bernadett, Horváth András, Jamniczki László, Kádas Erik, Krajczár Martin, Lucskai János, Mata Zoltán, Oláh János, Olejnyik Máté, Plaszkó Milán, Polyecskó Vivien, Tóth Gergő, Tóth Róbert


 

2015

Bartha Máté, Bódi Szilvia, Csernyiczki Tamara, Firmánszky Botond Gábor, Galyas Anita, Gulyás Vivien Katalin, Horváth István Péter, Jónás Imre, Kovács Márk, Kuszkó Máté, Pánczél Alex, Pastéka Richárd, Polyák Péter, Szabó György, Szalma Szilvia, Szilvási Attila, Szilvási Fruzsina, Tóth Péter, Töröcsik Dávid

Balogh Aladár Tamás,  Bangó Patrik, Batyi Albert, Csomó Zoltán, Dombai Balázs, Fehér Balázs István, Gál Regina, Galyas Martin, Guyás Erika, Gulyás Ferenc, Gulyás Gergely, Horváth Erika, Kádas Erik, Kocsis István, Kovács Róbert, Lakatos Máté, Lasztóczi Roland, Marják Gergő Péter, Mészáros Klaudia, Novák Róbert, Plaszkó Milán, Sándor Krisztián, Suszter Patrik János, Szénási Ádám, Szőllősi Julianna Mária, Tóth Dávid, Tóth Márk, Varga Máté, Zádeczki Imre


2016

Aranyosi Gábor, Bánk Vivien, Bodnár István, Brunner Péter, Csáji Patrik, Horváth Petra, Hoskó Ákos, Kocsis Márton, Kónya Dániel, Kovács Viktória, Lencsés Dávid, Mikó Kitti, Nevelős Gergő, Pallagi Rolnad, Papp Gergő, Petró Kitti, Pleszkó Dávid,Szikszai Károly, Tama Patrícia, Tóth Zsanett, Varga Elizabeth, Varga Eszter

 

 


 


2017

Badovszky Botond Patrik, Batyi Ákos, Ferenc Kristóf, Galambos Nóémi, Hugai János, Kassai Albert, Kiss Helga, Mikó Benjamin, Nagy Krisztián Levente, Pálóczi Ákos, Petró Tibor, Petrus Ákos, Ráti Márk, Tircs Krisztián, Vajda Richard Ferenc

Cziper Dominik, Daróczi Patrik, Firmánszky, Botond Gábor, Graholy László, Hallai Brúnó, Héring Lajos, Horváth István Péter, Hubay Bence, Kerekes Krisztina, Lakatos Erik, Nagy Ákos, Pánczél Alex, Polyák Péter, Ronyecz Patrik Máté, Szigeti-Tarr Gaszton, Szilvási Attila, Szőcs Ádám Márkó, Tama Árpád, Tóth Péter, Törőcsik Patrik, Veres Balázs



2018

Ambruzs Csilla, Balázs Csaba, Batyi Alexandra, Batyi Vivien Angelika, Berencsi Eszter, Budai Eszter, Csengő Péter, Gulyás Mónika, Kardos Attila, Kiss Marcell Tibor, Klein Félix, Lantos Kristóf, Mikó Benjámin, Nyiri Dominik, Suhajda Krisztián, Szajkó Martin, Szilvási Vanessza Klaudia, Szőllősi Julianna Mária, Takács Szabolcs József, Tirpák Milán, Varga Enikő, Varga Krisztina, Visegrádi Péter, Zinger Bence Zoltán, Zsarnai Béla, Zsarnai Richárd

Barati János, Bojtos Patrik, Borai Márk, Budai Zoltán, Czikó Roland, Dávid Bianka, Glonczi Krisztián, Gyenes Zsolt, Győrfi Bertalan János, Haáz Ádám, Mata Dominik, Nagy Márk, Németh Gergő, Rafael Melinda, Sipos Cintia Filoména

 

 

Időjárásunk

Élő időjárás www.idokep.hu

Széltérkép Hőtérkép Felhőkép